Hosszú ideje nem frissült a blog, és ennek jelentős részben az a törökországi munka az oka, amit az elmúlt napokban végeztem. Itt az első különös műfajú interjú, amit egy ismert török színésszel (nem) rögzítettem. A körülmények miatt sajnos nem fog kiderülni, hogy kivel találkozhattam. Az sem, hogy hol, és hogyan. A szövegből adatközlőm kérésére utólag ki kellett gyomlálnom minden olyan utalást, amiből következtetni lehet arról, ki az információforrás. A Ceausescu korszak átélőjeként sosem gondoltam volna, hogy fogok még ilyen körülmények között dolgozni, ilyen erőszakszervekkel szembesülni. Végtelenül sajnálom, hogy ez így alakul, megrendít, hogy ilyen a helyzet Törökországban, a puccs után.

Továbbá abban bízom, hogy ez a szöveg is segíti majd a nemzetközi szolidaritást. Az akadémiai szférát érintő megtorlásokra már érkezett reakció, remélem a színházi szakma is megmozdul. Nagyon nagy bajban vannak azok az emberek, akik körül az ellenzéki kezdeményezések szerveződtek, akik a legkorszerűbb, legizgalmasabb kultúrát képviselik Törökországban. Minden figyelem, minden meghívás, konferenciafelkérés, fesztivál részvétel segíthet.

Ha ezt a puccs utáni időszakot sikerül valahogy átvészelni, biztos vagyok benne, hogy az európai színházi élet számára gazdag, intenzív ihletforrás lesz, amit a török színpadok, drámaműhelyek kínálnak. Addig, amíg ez a boldog békeidő eljön, ajánlom a beszélgetést azok figyelmébe, akiket az érdekel, lesz-e, lehet-e török polgárháború.