Hátunkba puskacső

Néhány nappal ezelőtt egy több mint fél éve tartó, nagyobb és még nagyobb lángokkal felcsapó vita ért nyugvópontra. Azért utasítja el a menekült kérdést - magyarázta egy ismerősöm - mert fél. Azért nem nézi meg a vízbefulladt emberekről, gyerekekről szóló híradásokat, képeket, mert nem akar elgyengülni. Tart a veszélytől, amelyet ez a helyzet jelent.

Bár a menekültválságra adott válaszait azóta is elutasítom, átgondoltalannak, hamisnak tartom, a félelmén gondolkodom. Ha lehet azt mondani, igyekszem "átérezni". Már amennyire ebben a nagy félelemmasszában, amelyben mindannyian vergődünk, át lehet lépni a szubjektív határokat, és be lehet látni, hogy konkrétan, személyesen ki mitől retteg.

Naponta tapasztalom az agresszió felé haladást, a szélre sodródást - az agressziótól való félelemtől hajtva. Addig félik az iszlamistákat, a nácikat az emberek, amíg nem hasonulnak. Valahogy erre vezetnek a folyamatok. Tegnap délután ismert erdélyi magyar közéleti ember, szerző, volt politikusa "faji beltenyészetről" értekezett nagy nyilvánosság előtt. Ketten-hárman tiltakoztunk. A többség elismerően figyelt, visszajelzett, vagy hallgatott. Most ennél a pontnál tartunk.

Hogy pontosan mi történik, azt mégsem látni. Napi benyomásaim, információfoszlányaim vannak. A "civilizációsnak" maszkírozott fajeleméletek iskolai terjesztéséről a közoktatásban. A náci ideológia népszerűsítéséről, megengedő nosztalgikus rendezvényekről köztereken, nyilvános rendezvényeken. Mindezt hagyományőrzésnek látják az emberek, s mint ilyent értékelik, elfogadják, részt vesznek benne. A mai kamaszok számára ez az általános, a követendő példa.

Panaszkodtam erről egy marosvásárhelyi RMDSZ-es politikusnak - olyan rendezvényen is folyt a propaganda, ahol jelen volt, amelyet a szervezet támogatott az ősszel. Azt válaszolta: megérti, ha elköltözöm innen.

Nyilván nem akarok elköltözni. Nem csak dacból,  annak a romantikus szerepjátéknak engedelmeskedve, hogy ellent kell állni, nemet kell mondani. Sajnos, egyre kevéssé hiszem, hogy lenne bármilyen hatékonysága a közlésnek, ide értve a tényközlést is. A "fact democracy" olvastam a New York Times hétvégi jegyzetében (sajnos nem mentettem el) most arra jó, hogy a tényekkel bűvészkedve erősödjön a manipuláció. Írom ezt úgy, hogy rendkívül fontosnak tartom, és folyamatosan követem a tényfeltáró kollégákat az Átlátszón, az Erdélyi Átlátszón, és ahol csak publikálnak. Nem akarok elköltözni, mert tudom, hogy ez nem lokális probléma, ugyanezzel szembesülnék bárhol.

Nem tudom, hogy a társadalmi agresszió mértékét mennyire látni pontosan. Azt sem, hogy mennyire kiszámítható, mi következik. Az ősszel elindítottam egy szociálpszichológiai interjú-sorozatot Csepeli Györggyel, Huncik Péterrel. Most felfedeztem egy tanulmányt a Political Capital oldalán, rengeteg információ, tovább vizsgálni való tény van benne. Beszélgettem erről Krekó Péterrel, hátha valakihez mégis elér valami. Hátha mérsékelhető a félelem. Vagy átváltható valami másra.

A Krekó Péterrel készített interjú az Erdélyi Riport oldalán olvasható