Napok óta pörög a vita a grúz béranya rendszerről szóló cikkünk körül, és ennek nem lehet eléggé örülni: azt jelenti, hogy egy nemzetközi jogot érintő, alapvető emberi jogi kérdést (kérdés-csokrot) nem lehet a szőnyeg alá söpörni, és elhallgattatni. 

Követem a magyar nyelvű és az angol nyelvű vitákat is (cikkünk megjelent angolul is, krízis-rovatunkban rendszeresen fogunk angol nyelvű tudósításokat is közölni, hadd legyen követhető mi hogyan látszik Közép-Kelet Európából emberi jogi téren). A beszélgetések általában megismétlik az alapkérdéseket, fogalmak tisztázódnak,úgy látom ez a tanulási fázis. Nota bene, a mai magyar nyilvános vitákból pont ez hiányzik: a fogalmi tisztázás, a lehető legtöbb szempont körüljárása, a konszenzus keresés. Nincs értelmező közvita, csak a vélemények (propaganda) ismétlése. Ha ezzel a cikkel sikerül ezt a csapdahelyzetet kiküszöbölni, és tényleg egyre mélyebb, egyre alaposabb lesz az értés, már nyerünk.

Az már csak a magán dilemmám, hogy miért más az én témaérzékenységem, mint a többségé. Számomra ez a béranya történet Grúziából nézve nagyon sok olyan kérdést is felszínre hozott, amelyet a riport olvasói nem is érzékelnek. Például miért van az, hogy egy általános társadalmi krízishelyzet érintettejei első körben mindig az etnikai-vallási kisebbségek? Ebben a történetben a zárt, tradicionalista közösségben élő grúziai örmények? Vagy hogy él egymás mellett egy fanatizálódó muszlim ország (Törökország) és egy vallási szempontból erős kontroll alatt álló, ortodox keresztény állam, Grúzia? Milyen ez, amikor a meddő muszlim, török párok Grúziába mennek béranya programra? Ezeken sokat töprengek (fogok is mindezzel foglalkozni), érinti is a riportunk mindezt, de senkinek nem akadt meg a szeme. Valószínűleg azért nem, mert az általam oly sokat kárhoztatott lokális, Európa-centrumu nézőpont ezt gátolja. 

Arról, hogy a beszűkűlt látásmód mennyire nem teszi lehetővé az értést Seres László riportunkról írt blogbejegyzése árulkodik a legjobban. Seres úgy közöl véleményszöveget, mintha nem olvasta volna a beszámolónkat. Kismamablogok, mama klubok érveit ismételgetve érvel amellett, hogy a béranya üzletet legalizálni kell, mert az egy kapitalista tranzakció, és a kapitalizmus hozzásegít az önérvényesítéshez, és a boldogsághoz. A mi riportunk azonban nem foglal állást a legalizálás-tiltás ügyben. Azért nem, mert nem vitaszöveget írtam, nem ez volt a munkahipotézisünk. A megszólalók egyébként a tiltás ellen érvelnek. Salome Iobadze konkrétan azt mondja - mint jogvédő - hogy törvényi rendezésre van szükség (ez amúgy folyamatban van Grúziában, ahogy tudósítunk is erről), mert a teljes tiltás a feketepiacot erősítené, és még kiszolgáltatottabbá tenné az amúgy is kiszolgáltatott nőket. Eddig nem jut el az olvasásban Seres, de nem ez az aggaszó. Hanem az, hogy a kapitalizmus híveként (ha már ilyen kiskáté szerint lebutítva kell világnézeti vallomásokat tenni blogfelületeken) miért nem tesz fel, valóban a kapitalizmust lényegileg érintő kérdéseket. Például:

- miért van az, hogy a posztszovjet szférában az egészségügy kapitalista átalakítása sehol nem tudott sikeres lenni? Hogy a közegészségügyi és a privát szféra viszonya mindenhol konfliktusos, visszaélésekkel teli? Kezdve a közegészségügyi infrastruktúrára rátelepedő, azon élősködő privátszférától (amely valódi befektetések nélkül használja a köz infrastruktúráit), a közegészségügyi alapok, pénztárak, a magán biztosítási rendszerek működésképtelenségéig, az agy- és munkaerőelszívásig, Ennek a posztszovjet félkapitalista zavarban halászásnak az extrém példája Grúzia, ha már a kapitalizmus a kérdés, miért nem lehet ezzel szembenézni? A jelenlegi grúz béranya-üzlet minden, csak nem kapitalista. Ha nem lenne mögötte a csapdába ejtett, elszegényedett, kiszolgáltatott posztszovjet grúz társadalom, az orosz mintára létrejött oligarcha rendszer ez nem működik. Ennek a posztszovjet és oligarcha rendszernek lenne a kapitalizmus nevében apologétája Seres? Furcsa szerepzavar.

- ha már a kapitalizmus strukturális problémái olyan hangsúlyosan felmerülnek a kortárs tényfeltáró újságírásban, ha már az offshore kiemelt figyelmet kap méltán (lásd Panama papers), hogy nem lehet a béranya-üzlet kapcsán megkapirgálni, hogy itt az offshore tárgya az emberi jogi megszorítások megkerülése, az emberi szervek offshore használata (például amikor Nepálba viszik szülni a különböző országokban rekrutált béranyákat, mert ott megengedőbb a jogszabály, vagy amikor az abortusz téren oly szigorú Lengyelországban toborozzák az ivarsejt donorokat, és az ott nyert sejteket Dél-Afrikában vagy Mexikóban értékesítik). Nem mondom, hogy ez rossz, vagy jó, ne foglaljunk állást: csak - ha már a kapitalizmusról beszélgetünk - jussunk el a kérdésig, mi van, ha globális piacon emberi testeket és testrészeket adnak-vesznek, offshore, átláthatatlan, szabályozatlan rendszerben, a joghézagokat kihasználva, és joghézagokra építve üzleti modelleket?

- hamár a kapitalizmusról értekezünk, tegyük fel a kérdést, hogy a béranya üzlet miért a nagyon fejlett Nyugati és a fejletlen keleti- dél-amerikai, indiai államok, kaukázusi, posztszovjet államok között működik? Hogy működik a globális kapitalizmus a társadalmi-gazdasági aránytalanságokra, fáziskülönbségekre, és méltánytalanságokra építve? Hogy van az, hogy Indiában indiai nőtől csecsemőt rendelő brit klienssel gyakran találkozni, indiai megrendelővel viszont, aki mondjuk egy bristoli nő méhén keresztül valósítaná meg a gyermekhez való jogát és boldogságát meg nem találkozni? 

Lenne még egy sor kapitalizmusra vonatkozó kérdésem, de megállok itt. A vita zajlik, köszönöm mindenkinek, aki részt vesz benne, bárhogy is teszi ezt. Seres Laci barátomnak különösen :)