A "pașalâc" román kifejezés egy olyan régiót, területet jelöl, ahol egy önkényúr, egy pasa, de despota uralkodik, gyakorol kegyeket, vagy kegyetlenségeket. Ilyen Erdély - mondja egy ismerősöm, s ha az utóbbi napokban- hetekben hallott történetekre hagyatkozom, igaza van.

Ha a rendszerváltás utáni Erdély történelmet tekintjük át, soha ilyen jó helyzetben nem volt ez a közösség. Volt már Romániának magyar miniszterelnök helyettese, kulturális minisztere, romániai magyarok voltak kormányon hosszú éveken át, s gyakorlatilag most is "kívülről" támogatják a román kormányt. 

Ami a magyar kormányt illeti: a teljes magyar kulturális politikában kevés olyan befolyásos ember volt-van, mint Szőcs Géza, Orbán János Dénes, és nincs még egy olyan hivatalos kijáró, elintéző, mint Demeter Szilárd. Mondhatni, mi erdélyiek (ha lehet ezt a kollektív alanyt használni - nem lehet, nem ilyen egyszerű és egységes Erdély) fújjuk a passzátszelet. Nevezhető ez erős lobbi csoportoknak, a köznyelv csak "erdélyi maffiának", vagy "erdélyi klánnak"nevezi. Jobb (tartalmasabb, működőképesebb) lett-e ettől az erdélyi köz- és kulturális élet? Bizonyára mindenkinek van erre egy szubjektív válasza, nekem is (egyértelmű nem az én válaszom). Objektíven több mutatót is választhatnánk: az intézményrendszer léptékétől, a közéletben-kulturális életben résztvevők számától kezdve, egészen az erdélyi magyar szellemi élet ismertségén és elismertségén át sok adatot áttekinthetnénk.

Most csak arra a több szinten is felvetett problémára hívnám fel a figyelmet, hogy a Fidesz kontroll alatt lévő erdélyi magyar sajtó (más sajtó nincs is - azt Fidesz utasításra felszámolták az utóbbi egy évben) az O-Simicska háború áldozatává lehet. A még működő sajtóttröszt állítólag azért nem kap több magyarországi támogatást, hogy az így folyósított kormányközeli pénzek ne jussanak Simicska kézre. Akármi is van a dolog háttere mögött, tény, hogy annyira sikeres az erdélyi magyar lobbi, hogy az erdélyi magyar sajtó erre komoly sikerre igen igen könnyen rámehet. Sokszor írjuk le: 2018 centenáriumi évben jön ez a csőd. Ki a "hibás"? A magyar belpolitikai háború, a G day? Az önállóságra képtelen, politikailag mindig készségesen szolgáló (kit ezt, kit azt, mikor mire van igény) erdélyi magyar sajtó? A politikai erdélyi előretolt helyőrség, a kijáró emberek, a miniszterelnök legjobb erdélyi barátai, akiknek roppantul fontos és tekintélyes szerepe erre elég? Trianon, és a Trianon utáni kismagyar világban születő kismagyar nemzetállami koncepciók, amelyek eleve elhibázottak? Tudja a rosseb. A csőd az csőd, bármi is az ok.

Az utóbbi hetekben rendre másra jönnek a sztorik, adomák, hogy milyen könnyen lehet most pénzt szerezni a magyar kormánytól, mert "választások előtt O. most könnyen ad". Sok kétségbeesett ember tüsténkedik, mert a romániai közigazgatási és adótörvények változása miatt, a helyi intézmények jelentős támogatásoktól, romániai forrásoktól esenek el. Ezeket lehet pótolni, ha az ember megtalálja a maga magyarországi kijáróját, emberét. "A mi pályázatunk már ott van O. asztalán!" - újságolja egy kis helyi sportkezdeményezés képviselője nekem. Jó ember, jót akar, és úgy mondja el ezt nekem, hogy tudja: tökéletesen "megbízhatatlan" vagyok, mélyen elítélem, ami történik. "Ne legyél hülye" -magyarázza - ilyen esély egyszer van, vagy most szerzünk pénzt, vagy soha. És hát nem nagyszerű cél ez?

Mit mondhatnék neki? Hogy minden egyes politikai alku révén megszerzett pénznek meg lesz a böjtje? Hogy ez elkötelezettséget, számonkérhetőséget, felhasználhatóságot jelent? Nem érdekli. Annyira kiszolgáltatott, annyira levegőhöz akar jutni, hogy nem érdekli. Mondjam azt, hogy a romániai önkormányzati szféra meggyengülését, forráshiányát így, magyar költségvetésből kialkudozott eseti támogatással nem lehet pótolni? Hogy inkább azon kéne gondolkodni, hogy itt, helyben, a saját pozíciók hogyan erősíthetők? Hogy ez a költségvetési hiány hogyan kompenzálható? Ilyen beszélgetésekre most nincs mód, nincs igény, nincs fül. 

Az se érdekel különösebben senkit, hogy az így Erdélybe szotyogtatott (sok) százmillió forintok rövid és középtávon milyen Erdély-ellenességhez, antipátiákhoz fognak vezetni. Erdély-ellenesség amúgy is van, akkor meg hadd szóljon. A magyarországi feszültségből keveset látnak az emberek: a közoktatás, közegészségügy állapota nem jön át, ha átjön, azt mondják, rémmese, a magyarországiak szeretnek túlozni. És amúgy sincs formája, hagyománya a magyar-magyar szolidaritásnak, a határokon átívelő kormánykritikának, és a közös, magyar-magyar társadalmi tudatosságnak. 

Ugyanazok az emberek, akik fennhangon tiltakoznak a romániai korrupció ellen, fenntartások nélkül teszik Erdélyt a magyarországi korrupció kifutópályájává. Mentálisan sem áll össze a kép, hogy amit elutasítunk itt, azt tápláljuk és erősítjük ott. 

Végtelenül aggaszt ez a folyamat: a növekvő magyar-magyar konfliktusok miatt, mert ez a pasa-mentalitás(ami nem csak a Fidesz kormány ideje alatt, hanem tulajdonképpen végig, a rendszerváltás utáni évitzedekben is így működött) ellehetetleníti egy tudatos, transzparens, konszenzusos Erdély-politika létrejöttét. De legfőképpen azért aggódom, mert Románia most egy tisztulási folyamaton megy át. Az erdélyi magyar közösség, hálózatok ellenkező irányba haladnak, és ez további lemaradáshoz, minőségi visszaeséshez, és kiszolgáltatottsághoz vezet. 

Mennyivel szebb lenne azzal büszkélkedni, hogy a korrupcióellenes társadalmi mozgalom innen Erdélyből megy át a magyarországi politikába. Na ez a pillanat sajnos nem most van.