Néhány napja egy olyan újságos stand előtt álldogáltam, amelyen a legtöbb magyar kiadvány szerepelt. Ritkán adatik ez meg nekem, azonnal be is akartam vásárolni mindegyikből! Először azonban kézbe vettem a legfelső polcra tett Heti Választ, amelynek címlapján Szőcs Géza portréjával a "Kudarcos a kormány médiapolitikája" című cikk szerepelt, belül pedig Ablonczy Bálint közölt "részletes hátteret". Arról, hogy a pestisrácok publicisztikája után miért közölt a Heti Válasz is szöveget az "erdélyi liberális és baloldali hagyományról" most nem is írnék semmit. Aki ismeri ezt a fajta megbélyegzősdit, ellenségképzést, annak nem kell magyarázni, aki meg nem ismeri, annak hiába is magyaráznám.

Nem is a cikk tartalma szomorított el - nem várok semmiféle önmérséklést, kilépést a panelek közül - hanem a színvonala. Ablonczy Bálint, akit én egyébként szorgalmas kollégának tartok, megismétli ugyanazt a pármásodperces google keresővel és számítógépes vágólappal elvégezhető munkát (?) amit rajta kívül a már említett pestisráciok, és több más, hasonlóan igényes felület elvégzett. Nem veszi fel a telefont, nem kér háttérbeszélgetést, nem terepezik. Csak ismétel. Ez lenne az immár "részletes" Erdély-háttér.

El tudnám képzelni azt, hogy egymással radikálisan egyet nem értő kollégák leüljenek, vitatkozzanak, kommunikáljanak. Talán ki lehetne mozdulni azokból a csövekből, amelyekbe a stajtóstruktúrák belekényszerítenek, s amelyekből így a világot mindannyian látjuk. Nem kell ehhez elfogadni a másik szempontjait, nem kell "árkot temetni" - egyszerűen csak engedni kéne szakmánk legfontosabb erőforrásának, a kíváncsiságnak.

Ez  most sem történt meg. "Kiírtak az újságba", keretes anyag lett belőlem. Hogy mennyire értékeli magát a magyar sajtó arról elég annyit idéznem: a válságövezetekben végzett munkámat, a törökországi-görögországi útjaimat úgy minősítették, ezek révén "visszafogtam magam". Gondolom a "nem visszafogott újságírást" ma magyar nyelvterületen a belvárosi irodában, teli teásbögre mellett végzik, google és copy pase harceszközökkel. Aki ehhez még a száját is rendesen elcsapja, az állami kitüntetést kap. Ha jól magamba nézek, figyelembe véve a kockázatokat és a hangulatot, be kell valljam, valóban jobban vágyom Szíriába, mint a magyar szerkesztőségek zömébe.

Annyit azért a "baloldali és liberális" Erdélyről elmesélnék, hogy mi a Heti Válasz cikkében is említett, ellenem indított rádiós hadjárat egyik oka, mert összefügg Ablonczy Bálinttal valahol. Részleteket - neveket pl. - nem mondok, mert én azt tanultam, hogy szerkesztőségi ügyeket nem viszünk ki, kollégákat, semmi esetre sem hurcolunk meg.

Három éve a Marosvásárhelyi Rádió (román közrádió) védett hangtárából valaki kitörölte 40 órányi interjúmat. Olyan beszélgetéseket, amelyeket "nemzetellenesnek" ítélt meg egy, az aláírást és a munkahelyi mobbingot kezdeményező kolléga, aki engem hónapokon át zaklatott, fenyegetett. Valóban, olyan emberekkel készített hanganyagok tűntek el kizárólag, akiket ma az ellenzékhez szokás sorolni. Többek között Alföldi Róberttel, Csáki Judittal, Vitányi Ivánnal stb. Konferencia összefoglalók, kötetbemutatók, értékes kordokumentumok. A törlés előtt ugyanez az aláírást kezdeményező ember többször megakadályozta, hogy hanganyagaim műsorba kerüljenek. Az első ilyen "nemzetellenes interjú", amelynek a sugárzása sokáig csúszott Ablonczy Balázsal készült a Trianon-legendák című kötetéről, és június 4-én akartam műsorba szerkeszteni. Nyilván túl "baloldalinak" és "liberálisnak" minősült ez a beszélgetés, én pedig nemzetellenes ellenséggé váltam.

 Azóta is sűrűn kikopipésztelik ezt a történetet, hogy ellenem aláírást gyűjtöttek a kollégák. Azóta sem kérdezett meg senki, hogy miért. Hát például ezért. Az Ablonczy interjú is ugyanúgy rongálás, törlés áldozata lett (egy olyan adattárban, ahol csak belső munkatársak, nagyon bonyolult módon tudnak hozzáférni a hanganyagokhoz), mint az Alföldi Róbertes. Kb. ennyit ér a „jobboldalizás”, „baloldalizás”, ennyi az ismeret, a műveltség, a tájékozódás. Ha Bálint felhívott volna szívesen elmeséltem volna neki mi történt Balázs hangjával.

Nem hívott fel, megírta a cikkét, én belenéztem, és nagyon elszomorodtam. Annyira, hogy végül otthagytam a magyar standot, pedig hosszú ideje nem volt esélyem vásárolni. Már bánom, legközelebb nem leszek ennyire elkedvteleníthető. Aki Szíriába akar menni, ne engedjen a magyar linkségnek.