Teljesen véletlenül kerültek a kezembe az 1990-es bányászjárás magántulajdonban lévő dokumentumai Marosvásárhelyen, Nagy Benedek politikai visszaemlékező kötetének a bemutatóján.  Tavaly már írtam egy rövidebb szöveget a bányászjárások történetéről, és akkor elég sok mindent átolvastam, megnéztem: fotókat, mozgóképeket. De minden csak "preparált" formában, sajtómegjelenésre szerkesztett változatban jutott el hozzám. Most azonban négy olyan képet kaptam Borbély Lászlótól a kezembe, ami nem volt kicsinyítve, méretre vágva, és így, akárcsak a Nagyítás című film történelmi verziójának szereplőjeként jó alaposan átnézhettem.

Az abszolút "sztárfotón" azt a magyar bányász szerepelt, aki a parlamenti pulpitusról azt kiáltotta, hol van Domokos Géza? (A visszaemlékezők sajnos nem tudták a nevét) Az RMDSZ frakció tagjai joggal gondolhattak arra: a kérdés után  a magyar képviselők lincselése következik (három hónappal vagyunk a marosvásárhelyi események után). Ám a férfi, amikor megpillantotta Domokost, odakiáltotta: "Ne féljenek, amíg én itt vagyok, a magyaroknak nem lesz baja. Éljen Vitéz Nagybányai Horthy Miklós".  Nehéz elmagyarázni, mit jelentett ez akkor. A magyarok állandó megbélyegzése, az abszolút történelmi-politikai átok, gyanú, a  "horthysták”, „hortizmus” bélyeg volt évtizedek óta. A román parlamentben egyáltalán kiejteni Horthy nevét, ráadásul pozitív kontextusban emlegetni, épp a politikai összeomlás, a román parlamenti képviselet, kormány szétverésének pillanatában: ez egyenlő a teljes abszurddal. Hogy a politikusokkal leszámolni akaró bányászok között voltak magyar bányászok (állítólag nem is kevesen, sok székely bányász dolgozott a Zsil-völgyében - mondta a kötetbemutatón Nagy Benedek)  arról alig esett szó. Azt pedig, hogy az elitellenesség, politikus ellenesség idején (ugye-ugye, hogy volt már ilyen fejezet a mostani előtt is) épp egy ilyen pillanatnyi etnikai véd és dacszövetség villanjon fel - ezt még emészteni kell egy ideig. A Horthy-kultusz erdélyi történetéhez (mindenkinek ajánlom Egry Gábor munkáját) ezt az epizódot feltétlenül hozzá kell gondolni, jól szemlélteti, hogy ér össze a mítosz, a feszültség, a trauma meg az agresszió egyetlen pillanatban.

A további fotók (ezeket személyes facebookfalamon közzétettem) rengeteg nagyon fontos részletet tartalmaznak, amelyeket eddig vagy azért nem vettem észre, mert nem jártak a kezemben ilyen minőségű képek, vagy azért, mert nem figyeltem rájuk. Ezek a bányászok például használt munkaruhában, egyenesen az aknákból utaztak fel Bukarestbe. Kőtörmelék, földdarabok szenyezése látható a zubbonyokon. Akármennyire szervezett akció volt, akárhogy is épülhettek be a munkások közé beszervezett verőlegények, biztos, hogy volt közöttük olyan nagyon sok, akiket az események sodra a műszakból ragadott el. A parlamentbe is bányászlámpákkal, karbidlámbákkal (?), csákányokkal mentek, sokukon használt, sérült sisak van, az öveken szerszámok, bányászkelllékek. Ettől függetlenül a tömeg láthatólag szervezett, mindegyik képen vannak vezérszónokok (több is - irányított kis csoportok törhettek be a parlamentbe), nagyon sok fiatal bányász pedig csodálkozva, bámulattal figyeli őket. Az egyik képen két sörösüveg is látható - a címkét rég levakarták róluk (aki ismeri a korabeli román söröket, tudja, hogy nagyon rég használatba kellett legyen egy üveg ahhoz, hogy az enyv lekopjon). Biztos vagyok benne, hogy házipálinkát is vittek magukkal a fokosok mellett ezekben az üvegekben (szinte látom magam előtt: kukoricacsutkával volt szokás bedugni a jó román cujkát). Ezt a tömeget rendesen feltüzelték. (Vagy rendesen feltüzelte magát) Az arcvonások és a kivöröslő orrok mindenképp erről tanúskodnak.

A civil és formaruhás bányászcsoportok képei mellett az RMDSZ frakció és a helyszínen dolgozó újságírók is remekül meg vannak örökítve. Az  RMDSZ frakció tagjainak arcán egyszerre látszik zavar és derű (láthatólag érzik a helyzet abszurditását: Borbély László harsányan nevet, Frunda György mosolyog, Varga Attila tartózkodóan komoly, Tokay György kifejezetten rosszkedvű (megvető?), Domokos pedig figyeli az előtte hadonászó kezét

A sajtó abszolút a helyén van: bármekkora a káosz, értik, hogy mi történik, kire kell fókuszálni, meg vannak a dramaturgiailag fontos arcok, a beállítások - nincs pánik, kapkodás. Követik a követelő népet. Érzik (vagy felkészültek) az események súlyát: a bányászjárás már az „élőben közvetített”, realtime történelmi pillanatok egyike, amikor a médiareprezentáció és a politikai cselekvés összeér, azonossá válik. (Tulajdonképpen az 1989-es romániai forradalom is ilyen esemény volt, a tévészékház elfoglalásával, ez már csak egy gondosan előpróbált második, vagy harmadik felvonás volt, ha a televízióban szintén közvetített márciusi verekedéseket is hozzávesszük)

Még rengeteg részlet vár megfejtésre a képeken, ritkán botlom ennyire "eleven" sajtófotókba.