Bayer-ügyként emlegeti a magyar sajtó az idei, állami kitüntetések körül kialakult vitát és tiltakozássorozatot. Nagyon fontosnak tartom tisztázni: mindehhez a - sokak által rajongva szeretett, sokak által indulatosan elutasított - publicistának csak érintőlegesen, mellékszereplőként van köze. Ez a magyar állam és kormány működésének a problémája. Rendszerkérdés az, hogy:

- miként függ össze a szimbolikus politika és a napi rendészeti, hadászati, külpolitikai, belpolitikai gyakorlat (az uszító kitüntetésétől az országhatárokon kialakuló összecsapásokig és erőszakig)

- miként épül fel, mi célt szolgál és hogyan működik az idei népszavazási kampány (az uszító budapesti kitüntetésétől a kolozsvári, marosvásárhelyi városnapokig, ünnepségekig)

- miként tűnik el az állampolgári érdekegyeztetés, a racionális államvezetés, az érvalapú, mindenki számára nyitott  közvita és veszi át helyét az indulatos, tartalomszegény, vagy tartalomhiányos  agresszióközösség (az uszító kitüntetésétől a népszavazás látszatáig)

A mai magyar közhangulatban bármilyen téma leszámolás tárgyává lehet, bárkiből lehet célpont. A Bayer kitüntetése is könnyen válhat Bayer-lincseléssé, különösen, hogy ezt a műfajt ő maga tökéletesítette és tette egyre hatékonyabbá. Ha azonban ez itt megreked, akkor nem történik más, mint a mai magyar kormány programjának beteljesítése a mai magyar kormány ellenzékei és ellenségei révén.

Tovább lehet azonban lépni, és rendszerkritikaként gyakorolni az ellenállást, értelmezni a történteket. Ehhez például olyan kérdéseket kell tisztázni mint: hogyan működik ma a magyar kormány a saját alaptörvényei és jogszabályai szerint? Van-e jogfolytonosság a harmadik köztársaság és a mai Magyarország között? Mi a számonkérhető felelőssége az Orbán-kabinetnek? Mi a számonkérés eszközei? Hogy illeszkedik bele a polgári engedetlenség, vagy a tiltakozás különböző formái - pl. a kitüntetések visszaküldése. Mi az ellenzék felelőssége ebben a történetben? És melyek lehetnek az eszközei?

Hasonló megközelítésből írt erről Széky János, racionalizálja a Bayer-ügyet, bár teljesen eltérő véleményre jut. Szerintem a rasszizmus, uszítás, indulati politika nem "reflex", hanem rendszerelem, a tiltakozás jelenlegi állása nem hanyatlás, hanem a sokelemű ellenállás egyik része. És egymásra épülő elemek, egy "ellenrendszer" nélkül nem lesz hatékony a kritika, és a szembefordulás.

Úgyhogy én abban bízom: egyre többen adják vissza a bármilyen rendű és rangú magyar állami elismeréseiket. Akik nem adják vissza, azok is támogatják a visszaküldőket és megtalálják a tiltakozás más, de hatékony formáját. Mert megértik, hogy most nem egy „plecsni” a tét.

Már csak azért is, hogy a magyar állam magyar államként működjön, és ne emésszen fel mindent a káosz, a szerepzavar meg a bosszúvágy.

A Kettős Mércén megjelent vitairat itt olvasható.

A blogbejegyzésben látható fotó Toma Stefánia fényképe, amit a facebookon közölt a Kolozsvári Magyar Napokon zajló népszavazási kampányról #nematedontesed megjelöléssel.