A választási kampányban egészen váratlanul volt egy megrendítő élményem: a Parno Graszt marosvásárhelyi koncertje. Nem, nem volt - hivatalosan - a kampányrendezvények része, nem is lehetett az, mert az érvényes jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Mégis kötődik ez a koncert (az, ahogyan a Parno Graszt zenélt, mozgatta a közönségét) valahogy a kampányhoz, vagy a közélethez, a közérzethez. Van mód érintetté tenni az embereket. Hogy mi ez a mód, és hogyan történik, mire elég egy-egy ilyen élmény, nehezen megválaszolható kérdés. Írtam egy rövid élménybeszámolót a koncertről, néhány szocioszilánkot, hogyan találkoznak Marosvásárhely lakói egymással. Azok az emberek, akik jószerével nem ismerik, vagy nem viselik el egymást egyébként.

Jó lenne ezeket az "élhetetlen"  viszonyokat alaposan követni, figyelni, írni. Skiccelni a helyzeteket, az arcokat, az elcsípett párbeszédeket. Például azt a villanást, amikor egy rosszul öltözött középkorú férfi és egy testes, papucsban, otthonkában ringó hölgy igazi szerelemmel kapaszkodott össze, táncra - néhány méterre tőlük pedig, mit sem értve valaki azt mondta: "ezeket a szipusokat nem bírom annyira, nem is igazi cigányok". Nem tudom, hogy ennek az alámerülésnek, körbeírásnak hol és hogyan találhatnának helyet. Az Erdélyi Riportnak írt koncertbeszámolóm, jegyzetem épp eddig, az élő anyagig jutott, amikor lejárt az írásra jutó (soha nem elég, és soha nem nyugodt) idő. Futottam tovább interjúzni, szerkeszteni, felkonfozni, alámondani, korrektúrázni, rögzíteni, törölni.

És nőtt bennem az utóbbi hetekben egyre nagyobb elégedetlenség. Hogy fojtott, műfajvesztett módon dolgozom, valahogy nincsenek a helyén a viszonyok, a formák abban a sajtóban, amiben működni tudok. Én hibám? Ők hibája? Hiba egyáltalán? Nem tudom.

Volt erről egy rövid szerkesztőségi beszélgetésem egyik lapomnál. Nem csak az én fáradtságom, elégedetlenségem ez - ez derült ki. Rég befagyott struktúrák errefelé, ilyen-olyan pressziók. Ki jobban bírja, ki kevésbé. Az én toleranciaküszöböm ilyen tekintetben nulla, és tulajdonképpen ez az egyetlen reményem. Dönteni kell, hogy az ember fát ültet, deszkát vág, vagy fűrészport termel. Azt hiszem.

A marosvásárhelyi koncert különös atmoszférájáról itt lehet olvasni