Szeretném azt mondani, hogy programszerűen, módszeresen foglalkozom gyermekjogi, nőjogi kérdésekkel, és bizonyos értelemben igyekszem is felkészülni ezekre, de az az igazság, hogy ezek az ügyek megtalálnak. Van a kiszolgáltatottságnak egy olyan foka, amikor a csend "felrobban", amikor a bajban lévő keresi a segítséget, a megszólalás lehetőségét és azt, aki figyelni tud rá. Ezek a történetek nagyon személyesek, nagyon egyediek - és mégis van bennük mindig valami átvehető, tanulható, valami a legjobb értelemben hasznosítható.

Péterfy-Novák Éva könyvét és történetét, az Egyasszonyt én kerestem, mert úgy éreztem ez egy olyan szöveg, amely sokak számára mutathat valamiféle kiutat. Bizonyíthatja, hogy  méltóság munka, tanulás, feladat. Az erről készített interjút megelőzte annak a marosvásárhelyi nőnek az esete, akinek küzdenie kellett ahhoz, hogy haldokló csecsemője mellett lehessen a kórházban, és aki a gyerek halála után keresett meg. És amíg Péterfy-Novák Évával beszélgettem, ott visszhangzott bennem a Kis Elizeus története is. A down szindrómás kisfiúé, akiért évek óta küzd a saját családja, és akiért sokat tett egy figyelmes, és következetes újságíró, Zsigmond Júlia is.

Ezek a hangok szétfoszlanak az éterben. Nem tudom merre és hogyan. Csak abban vagyok biztos, hogy valahol megfogannak, és beérnek. Pontosan ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.