Több mint egy évtizedes múltja van a kettős állampolgárságról szóló vitáknak, és egészen a legutóbbi hónapokig úgy tűnt, ez egy "befagyott" téma. Ugyanazok az érvek és ellenérvek, ugyanazok a konfliktusok ismétlődnek különböző szinteken, formákban. Két uralkodó narratíva köré szerveződnek az álláspontok: az egyik szerint az Orbán-kormány teljesítette nemzeti feladatát, "visszaadta" a Magyarország határain kívül élőknek azt, ami jár nekik. A másik szerint az Orbán-kormány a kettős állampolgársággal rendelkezőkkel betonozza magát a hatalomba, "megvásárolta" magának a Magyarország határain kívül élőket ezzel az intézménnyel.

A napokban készítettem egy interjút Pogonyi Szabolccsal, a CEU oktatójával, aki a kettős állampolgársághoz való viszonyról készít egy kutatást. És ezzel kapcsolatban merült fel bennem, hogy talán van mód arra, hogy kimozduljunk a holtpontról. Lehetséges úgy felvetni kérdéseket, fenntartani a dialógust, hogy a pro és kontra érvek alakuljanak, gazdagodjanak, árnyalódjanak. Szabolcs az állampolgársághoz való "érzelmi" viszonyról, és "traumákról" beszélt. Bár fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy hogyan mérhetőek és értelmezhetőek a jogi struktúrákhoz kötődő "érzelmek", hogy leegyszerűsíthető-e ez a kérdés a "közéleti  trauma" fogalmára. De az biztos, hogy kitágítható az állampolgársági viták témaköre nem csak közjogi, vagy politikai kérdésekre. Ez pedig új szempontokat, új - nem konfliktusos - viszonyokat teremthet.

Fontos lenne követni: a közjogi, politikai tartalmak hogyan válnak értelmezhetővé vagy értelmezhetetlenné egy adott kommunikációs térben. Van egy egyre súlyosabb diszkrepancia a jogalkotás-joggyakorlás és a közéleti kommunikáció között. A jogalkotók világa kiüresedik, a joggyakorlók tere ellehetetlenedik - ez az egyik oldal. Ezzel szemben állnak a facebook posztolók, a kommentben politizálók - a digitális térben egyre nagyobb teret foglal a leegyszerűsítés.  Bántó szó, de most nem találok jobbat: a primitivizmus erősödik. Ezt a töredezett, tartalomvesztő, indulatos teret kellene valahogy megtölteni új tartalommal, terapikus eszközökkel. Mert ugyan a "trauma" létét vitatom, azt látom, hogy "nemzeti" (?) terápiára mindenképpen szükség van.

Hogy mennyire robbanékony ez a téma, azt jól szemlélteti a tavaly év végén készített Czeglédi interjú. Czeglédi fontos kritikáját és felvetéseit úgy fogalmazta meg, hogy produkálta majdnem az összes, konfliktus mélyítő, erdélyieket provokáló sztereotípiát. Beszélgettünk a cikkéről, nem tudom, benne, vagy a rádió hallgatókban mi mozdult meg akkor. Kivételsen élőben ültem a stúdióban, ömlöttek az sms-ek. És az általános tapasztalatom az volt, hogy minden dühükkel az emberek azért mégis beszélni akarnak egymásról, egymáshoz. És azt hiszem ez a legtöbb és legfontosabb, amit most el lehet érni.

A Pogonyi Szabolcs kutatásáról szóló interjú itt hallgatható meg.

A rádió oldalán ott a link is, amelyen keresztül a kérdőíves felmérésbe bárki becsatlakozhat!

Ez a webhelye a Czeglédi Zoltánnal készített beszélgetésnek.