A Bataclan elleni merénylet után megjelent egy olyan erejű és minőségű szöveg a Le Monde-ban, amelyhez hasonlót sajnos magyar nyelven nem olvasni mostanában. David Van Reybrouck nyílt levélben fordult Francois Hollandehoz, és figyelmezteti arra, hogyan csúszik bele Franciaország  retorikai, és nem csak retorikai szinten a hadviselésbe. Hogyan feledkezik meg, tagadja meg és válik értetlenné saját pacifizmusával szemben. Fontossá vált számomra ez a szöveg, december elején írtam egy rövid ismertetőt róla, és annak a WTC-ig visszanyúló kontextusáról, de közben nagyon intenzíven el kezdett foglalkoztatni egyrészt a magyar pacifizmus múltja és nem létező jelene. Az, ahogyan a "háborús állapotról", a háborúk nyomairól, emlékeiről írunk-beszélünk. Másrészt az a jelenség is, amikor önmagát az ember szemtanúként, közlőként, vagy tovább közlőként, hírvivőként, nyomrögzítőként és nyomkeresőként ismeri fel. Így és ezért született a Danyi könyvről az írás, és az interjú Radics Viktóriával, a beszélgetés a Neoplantáról Végel Lászlóval. És így született az ötlet, hogy évzáró-évkezdő interjút készítsek Závada Pállal.

Ez nem az a "magától beszélő" interjú lett. Technikailag is nehezített körülmények között dolgoztunk (hol megszakadt a telefon, hol recsegett). Korábban soha nem beszélgettünk, nem volt "rutinunk". A hanganyag elején hosszan elmeséltem a pacifizmus jelenlegi állásáról bennem kavargó gondolatokat (ezt igyekeztem rövidre vágni, ne untassam a hallgatót), és aztán úgy jöttek a mondatok egymás után, mint amikor a tehervonat a kavicsokkal feltöltött síneken nekilódul. Moccan a hatalmas tömeg, csikorog az anyag, lassú erővel lök előre a súly.

Így visszahallgatva, és a témát magamban tovább morzsolgatva arra a következtetésre jutottam: Závada letisztult, átgondolt feszültsége, ellenállása olyasmi, aminek célzottan, tudatosan kell helyet keresni ma. Nem az a szerző, aki felskiccel egy publicisztikát, vagy az esti show soron következő vendégeként széles gesztusokkal öt percre elfoglalja az éppen szabad fotelt. Ez egy másik típusú írás-beszéd, amely nem törődik semmi mással, csak a gonddal.

Závada hangja lassú de folyamatos ritmusú, a kilégzés és belégzés szünetei is értelemmel bírnak. Egymást támogatják az emelkedő és süllyedő hangsúlyok. Hosszútávfutók lélegzenek így. Nem biztat, nem keserít el. Éberen tart, azt hiszem.

Nem véletlenről van szó, nem a  recsegő telefonon át készített interjú egyszeri hangja volt ez. Ugyanígy szól Szép Ernő Emberszag című írásáról is.

A Marosvásárhelyi Rádióban sugárzott interjú itt hallgatható vissza.

A Szép Ernő-ajánlás pedig itt.