Rég nem készítettem politikussal interjút, és ennek legfőképpen az az oka, hogy unom a környezetemben tevékenykedő (?) politikusokat. (Másik oka meg az, hogy a magyar nyelvű média nem tudná kezelni azt a fajta beszélgetést, amit én készítenék. Ma ez a műfaj annak a tere, hogy megmutassa magát a kérdezett. Esetleg hülyét csináljanak belőle. A nyájaskodás és az agresszivitás mezején mozog a kérdés-felelek, egyiket sem tudom elfogadni. Egyenrangú partnerek vitájára meg nincs kereslet.)

Soós Zoltánnal egy barátságos hangú beszélgetés erejéig, a marosvásárhelyi polgármester-jelölttel kivételt tettem. Két okból. Egyrészt azért, mert úgy érzem, hogy az elveszett lehetőségek, remények városában, Marosvásárhelyen, az utolsó szerelvény utolsó kocsija halad el az orrunk előtt. Ha most nem sikerül visszafordítani az itteni negatív folyamatokat, akkor végleg elkopik ez a rendszerváltás évében szépreményű város. A márciusi polgárháború helyszíne sokszor padlóra küldött település, túl sok minden múlik Erdélyben azon, hogy véglegessé válik-e minden veszteség.

A másik ok, amiért végül elvállaltam a feladatot az Soós személye. Ma a politikával szembeni antipátia korát éljük, a "függetlenség", a "civilség" és "technokrácia" mítosza erősödik. Ez a nagydarab, ráncolt homlokú, de mosolygós pasi nem ilyen. Leginkább egy olyan Móricz hőst idéz, aki látja a bukást, és van róla fogalma, hogy lehetn-e elkerülni. Most még nem tudjuk, el fogja-e kerülni, vagy őt is lehúzza a százéves móriczi világ. De valamit tud, valamit megértett - ez tény. Legalább annyira politikus, mint amennyire civil. Nem játsza túl, nem játsza alá a szerepeit. A könyvtárak és konyhák városában könyv és pörköltszag lengi körül: most úgy tűnik, a helyén van, rendben van, kiveszi a részét, abból, amiből ki kell. Nem egy plakátarc, egy politikai futószalagról vásárolt termék. Néha bumfordi, néha helyét kereső,  önmaga. Pont olyan, akit végighallgatok - mert bízhatom benne, hogy nem (csak) az előre gyártott rizsát nyomja. Olyan, akinek adnék egy esélyt, mert van fogalma arról: mi az, hogy átláthatóság, kompetencia, környezeti felelősség. Ez nem túl sok, de nem is kevés.

Nem, a tűzbe nem tenném a kezem érte - mint ahogy senkiért se. A politika errefelé nem a magányos köpenyes harcosok művészete. De kész vagyok elfogadni azt, hogy csapatjátékos. Nem veszem be a "független jelölt" besorolást, az előválasztási koreográfiát. Ezzel az előjátékkal nem az ő hitele nőtt, csak a körülötte a válságban lévő erdmagyar szervezetek agonizáltak. Látom viszont, hogy mindezt túlélte,  vásárra viszi úgy a bőrét, hogy ma köztisztviselőnek lenni majdhogynem egyet jelent a gyanúsítottá válással Romániában. Vagy valamit nagyon tud, vagy őrült. Elválik.

A Soós Zoltánnal készített interjú itt olvasható. Van néhány fontos kérdés, amit nem tettem fel neki. Majd felfogom választások után. Azért nem faggattam most ezekről, mert egy érett közösségben ezek nem az önkormányzati választások dilemmái. Nem akartam teret adni a félresíkló vitáknak. Még egy dolgot elmondanék róla. Látni szoktam reggelenként, és délutánonként a gyerekeim iskolája körül ezt a nagydarab, ráncolt homlokú pasit. Az a férfi, aki öt gyerekének reggel zoknit tud adni a lábára (öt gyerek, tíz láb, tíz darab zokni  per reggel) az fontos lehet ebben a városban. Ott, ahol az RMDSZ például egyetlen női jelöltet bír szerepeltetni a jelöltlistáján, hogy a bőr nem sül le az RMDSZ képéről.