Véget ért a sokat tervezett török-görög út. Nagyon tömören: rengeteg frusztráltsággal jöttem haza. Ez alatt a pár nap alatt, amit itthonról ki tudok szakítani, csak azzal szembesül az ember, mi mindent kellene csinálni, mennyi minden nem látható távolról. Borzasztóan hiányzik a terepmunka, még kiábrándítóbb a sajtó (amely nem megy terepre, nem lép túl a saját panelein, nem feszegeti a saját határait), és annyira irreálisnak tűnik ez a köpetnyi béke, amiben élünk. Amiben olyan magabiztosan tudja mindenki, hogy merre hányméter. Szóval jó volt, és nem volt jó. Semmi se jó. Csupa kényelmetlenség, elégedetlenség, tettvágy és kíváncsiság vagyok.

A terepezésről készült útinapló az Erdélyi Riportban jön le, a riportok, interjúk pedig az Átlátszón. Egyelőre két naplórészlet jelent meg:

A látszatbéke vidéke. 1. rész

A menekültválság és 1989-es önmagunk. 2 rész