Rég nem írtam indulatból, a hétvégén azonban született egy dühös szövegem. A hétszázötven éves szászveresmarti templom tornya omlott össze - rendkívül rosszul érintett. Évek óta azt látni, hogy bár rengeteg pénz jut műemlékvédelemre, úgynevezett kulturális turizmusra, mégis várhatóak az ilyen katasztrófák, mert a beruházások szakszerűtlenek. Esetleges, hogy hol, mikor és miért indul állagvédelem. A román állam kufárkodik a státusszimbólumokkal. Vagy tudja-akarja használni az erdélyi műemlékeket a saját, nemzetállami szempontjai szerint, és akkor jelentős anyagi ráfordítással hamisít, rátelepszik, kihasználja ezeket az épületeket. Vagy nem tudja-akarja használni ezeket a tereket, és akkor nincs támogatás. A német források szász vidéken néhány kiemelt település, műemlék védelmét teszik lehetővé. (Szeben, a kirakatváros). A magyar kultúrpolitika és kultúrdiplomácia - hát erről nem is tudom, elmondható-e, hogy létezik? Olyan biztosan nem, amelyik megtanult volna a román nemzetállami reflexekkel bánni, tárgyalni, tárgyalási pozíciókat kikényszeríteni, fenntartani. És olyan sem, amely a történelmi Erdély egészét látná, képviselné. A "magyar Erdély" beszűkül, ma már csak néhány várost, egy-két központot, régiót jelent. Azokat a településeket, ahol még van számottevő magyar közösség, akikkel és akiknek lehet politizálni. (És ahonnan szavazat remélhető). A kitalált múlt képviselete-támogatása, a szimbólumgyártás is sokkal több energiát emészt fel, mint a valós. Szóval zsugorodik a tér, amelyben a magyar kultúrpolitika jelen van, messze ennek határain túl pedig ott a magára hagyott örökség. Már ameddig még ott van, Szászveresmart megadta magát.

Két éve Fogarason jártam riport úton. Ma ez a város a periféria perifériája, de egykor kiemelt központ volt, olyan hely, amely nélkül aligha érthető az erdélyi történelem jónéhány fejezete. A várat  sok évtizedes elhanyagolás, szándékos rombolás után felújították. Rengeteg pénzből, és felháborítóan szakszerűtlenül. Ha ma valaki oda látogat az erdélyi magyar történelem a legutolsó, amiről bármit is megtudhat. Néhány kínosan hibás felirattal, semmitmondó kiállítási tárggyal szembesülhet. Nem hiszem, hogy bele kellene abba nyugodni, a hamis, buta, időszerűtlen múzeum-koncepcióba, a kiállítási tárgyak, az információk hiányába. Abba, hogy a tévedésekre, vétkekre hiába figyelmeztet a szakma és a sajtó. Nincs érdekképviselet, amely a kritikának nyomatékot adna. És ez nem csak a magyar  örökség szempontjából káros, hanem a szász és a román örökség, az egész térség szempontjából. Ez - Fogaras, Erdély - nem az, ami volt és ami lehetne. Ha volnának magyar-román kormányközi kapcsolatok, ha volna magyar kultúrdiplomácia - mint ahogy nincs - akkor erről és ezért szólna. De hát nincs ilyen. Ezért lett dühös most ez a panasz, a Most mondtok le Erdélyről című jegyzet az Erdélyi Riportban.