Románia paradoxon
Hogy van az, hogy több mint egy évtizede zajlik a korrupcióellenes harc, több politikus, miniszter, exminiszterelnök került börtönbe, a korrupciós index meg éppencsak hogy egy-két éve kezdett el javulni? Ráadásul a tavalyi utcai tüntetések, novemberi instant forradalom, kormánybukás, az úgynevezett "technokrata kormány" hivatalba lépése után az önkormányzati választásokra elpárolgott a forradalmi hangulat, elmaradtak a szavazóurnáktól az emberek. Azok közül pedig, akik elmentek szavazni mégis korrupt, sőt éppen börtönben ülő politikusra szavaztak? (Lásd Cătălin Cherecheș mennybemenetelét Nagybányán).
Végig néztem az utóbbi évek közvéleménykutatásait, felméréseit amelyekből - így utólag - pontosan követhető a tendencia, és kiolvasható a mostani eredmény. Sajnos nem voltam annyira résen, hogy ezt hamarabb megtegyem, bevallom vállalva a naivitásomat, a mostani eredményekre nem számítottam. Azt láttam, hogy erős a politika ellenes hangulat, de azt nem vettem észre, hogy a pártokkal szembeni bizalmatlanság, a pártpolitikával szembeni kampány mellett a személyi kultusz iránti igény megmaradt, és virágzik.
Megütközve figyelem, hogy milyen intenzitással folyik az erdélyi magyar sajtóban is a politikusok személyi kvalitásáról, teljesítményéről való vita. Holott a kialakuló, önmagát felfaló rendszerben, ez a tendencia nem lesz, nem lehet hosszú életű. A hosszútávú befektetés és lehetőség a politikai szervezeti élet újragondolása, alakítása, a minél szélesebb politikai részvétel (félve írom le: részvételi demokrácia) erősítése lenne.
Remélem, hogy csendesül ez a zsigeri, fejeket követelő, körmöst osztó, személyi szinten elszámoltató hang. És változik mindaz, amit mondjuk a korrupció jellegéről, szerepéről gondolunk. Vagy az, ahogyan a politikai érdekképviseletet szervezeti struktúrákban működtetjük. (Igen, így többes számban).