Azt találtam ki idén március 15-én - amikor eszem ágában nem volt ünnepelni, mert nem volt mit - hogy olyan kollégákat kérdezek az ünnepi műsorban, akik konkrét, direkt veszélyben végzik a munkájukat. Mit jelent nekik a sajtószabadság?

Az ötlet egy februári beszélgetésből született. Február elején brutálisan meggyilkolták Giulio Regeni, fiatal olasz kutatót Kairóban. Szomszédja Jászberényi Sándor, magyar haditudósító volt, akit alaposan kifaggattam Regeni haláláról. És akivel azt is végig beszéltük, mi a kockázata annak, hogy konfliktus zónákból közvetítsen az ember,  vagy tartósan konfliktus zónában éljen? Azzal zártuk akkor, hogy hazajön Kairóból, és egy ideig nyugton marad, gyereket nevel. Néhány hét múlva útnak indult Szíriába

A Regeni halála körüli nyomozást, amennyire lehet ilyen távolból, azóta is követem. A török-görög munkára készülve belebotlottam a Pippa Bacca tragédiájába. Az olasz akcióművészt Törökorszában ölték meg 2008-ban. Ezek a történetek, a török-görög válságövezet, a személyes tapasztalataim mára egy év alatt radikálisan megváltoztatták azt, mit gondolok a kommunikáció szerepéről és lehetőségéről.

Közép-Kelet- Európában a sajtószabadságról szóló viták az állami illetve piaci térben, alkuk révén fenntartható nyilvánosság birtoklásáról szólnak. Mocskos, aránytalan, de alapvetően kockázatmentes történetek. Ha nem itt, akkor ott. Ha nem ennyi, akkor annyi. Senki nem hal bele.

Csakhogy az, ami Közép-Kelet Európán túl van, és ami vészesen közeledik hozzánk, arról szól, hogy kockáztatod-e a fizikai épségedet, az életedet azért, hogy információt közölj? Van-e olyan értéke-, tartalma az általad birtoklott információnak, amiért érdemes kockáztatni? Egy olyan médiakörnyezetben, amelyben az életét viszi a vásárra a közlő, mit jelent a szakmai egymásrautaltság, egymásra figyelés?

Idén március 15-én bennem ezek a drámák dolgoztak. Kíváncsi voltam, mit mondanak a kollégák. Megkérdeztem haditudósítót, válságövezetekben- vagy témákkal foglalkozó riportereket, lapkiadót és újságíró szervezetet vezető kollégát is. Nem szembesítettem őket a saját dilemmáimmal, félelmeimmel, "sokkjaimmal". Azt kérdeztem, nekik mi a sajtószabadság és ezeket a válaszokat kaptam tőlük. A Marosvásárhelyi Rádióban Kívánjuk a sajtó szabadságát címmel hallgatható vissza a felvétel.

Két nappal a március 15-i ünnepi műsor után egy szakmai fórumon kérdőre vont egy fiatal kolléga. Miért azt sérelmezem – kérdezte - hogy Erdogan terroristákhoz hasonlította az újságírókat. Miért nem azt, hogy az RMDSZ kit delegál a román köztelevízió vezetőségébe. A "Debreczeni ügy" több mint egy éve izgatja a romániai magyar sajtót. Nem állítom, hogy alaptalanul. Csak azt látom, hogy az előttünk álló bajok más természetűek és léptékűek. Egy letűnt világ boldogtalan polgárai vagyunk.

 (A rádiós összeállításban résztvevő kollégák kilétéről facebook oldalamon lehetett szavazni, a szerkesztőségben is kaptam ötleteket. Végül nem szólalt meg minden "jelölt", bár megnyugtatott a tudat, hogy a felmerülők mindegyike volt már a műsor vendége. Remélem még lesz is. A hanganyagban helyet kaptak azok, akiket március 15-én elértem: Jászberényi Sándor, Kakuk György, Sipos Zoltán, Oborocea Mónika, Kelemen Attila és Rácz Éva)