A szokásosnál hosszabban készültem a Térey-interjúra. Általában az irodalmi beszélgetéseket igyekszem olyan kérdések felé terelni, amelyek kedvet hozhatnak az olvasáshoz, azokat is érdekelheti, akik még nem olvasták a művet, amiről szó van. A Legkisebb Jégkorszak azonban épp a konkrétumaiban izgalmas. 2019-ben járunk, az Orbán-kormány bukása után, a régi elit szétesik, vagy átmenti magát, az új éppen fészkelődik. Azt terveztem, hogy karakterről karakterre ki fogom faggatni Téreyt, hogy is állunk ezekkel az elitekkel, kik ezek az emberek-karakterek, honnan jönnek, hova mennek? Hogy történik a bukás, mit jelent vesztesnek-nyertesnek lenni? Részletes karaktertáblázatot rajzoltam, helyszín-rajzot, hogy a történelmi-társadalmi-szimbolikus tér diszfunkciói pontosan követhetőek legyenek.

Munka közben erősödött bennem a kétely mindazzal kapcsolatban, amit a magyar középosztály a magyar középosztályról mond. Széchenyi óta ennek a létrejöttéről, megerősödéséről elmélkednek annyian (Széky beszél hosszan arról, mit jelent, ha nincs középosztály). A nem regénybeli "polgári" kormány már harmadik ciklusát tapossa. Mégis, a "magyar polgárság" inkább csak jelképként létezi, mintsem igazából. Miért?

(Napokkal az intejrú után M.-el söröztünk, ő foglalta össze pontosan azt, amin a regény olvasása közben lamentáltam. "- A világ, amelyben élünk nem létezik. Úgy teszünk, mintha lenne, mintha lehetne így élni, beszélgetünk, olvasgatunk, tervezgetünk, eljárunk sörözni, fizetjük a számlákat, iskolába küldjük a gyereket, macskát tartunk. De bármikor darabokra hullhat minden körülöttünk. Semmi sem indokolja, hogy ez így legyen.")

Végül az interjú egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy én terveztem. Térey vezetett, nem én őt. Lendületes volt, és ha jól éreztem, indulatos. Nem ez az első beszélgetésünk, kimozdíthatatlannak tudtam a higgadt iróniáját. Most felcsapott belőle a napi kritika (az Orbán János Dénes ügyet is felvetette). Veszteséglistájára teljes generációja, az ötvenes nemzedék felkerült. Ők a szétesők, az elmenők, a csalódottak, a belefáradtak. Nem tudtam, és nem is akartam a saját generációjáról vitatkozni. Hagytam, hogy a beszélgetés zakatoljon abba az irányba, amerre a nehézkedés viszi.

A felvétel után a stúdióból kijövet azon gondolkodtam, csak meg kell majd írni azt az esszét az elitek hübriszéről, a Legkisebb Jégkorszak margójára. A lamentálást, hogy ez a magyar polgári történet miért nem illeszkedik az európai térbe, dacára annak, hogy ez egy kontinentális katasztrófa keretében kibomló regény.  Fontos kritikák jelentek meg erről a könyvről, Radnóti Sándoré a Revizoron , Szilasi Lászlóé az Élet és Irodalomban. Azt hiszem azonban, hogy elvesznek az éléből. Nem feltétlenül a természeti perspektíva kerekedik a társadalmi fölé - ahogy Radnóti állítja. És nem is annyira "sármos" ez a realizmus, ahogyan azt Szilasi (kedves) szókapcsolattal feltételezi. Van itt valami nagyon keserű zacc ennek a szövegnek a végén. Ki kell kanalazni.

Nem volt időm sokat bíbelődni a saját (fel nem tett) kérdéseimmel, ellenvetéseimmel. Ahogy leültem vágni a Térey-hanganyagot, jött a hír, hogy 53 éves korában meghalt Kőrösi Zoltán. Újabb tételként Térey veszteség-listájára.

A Legkisebb Jégkorszakról szóló beszélgetés itt hallgatható meg.