Bükky Dorottya a rablómesékről a Marosvásárhely Rádióban

Két olyan interjút is készítettem az elmúlt években, amely a börtönökben zajló rehabilitációról, az ott kezdődő integrációról szól. Az egyiket már archiválam, Bükky Dorottyával beszélgettem Angyalboksz című könyvéről, a másikat hamarosan újra lejátszuk,ebben az interjúban Fiáth Titanillát kérdeztem Börtönkönyvéről, és a magyarországi büntetésvégrehajtási intézetekben végzett antropológiai kutatásairól.

A büntetésvégrehajtásról szóló beszélgetéseknek sajátos keretet ad, hogy Romániában politikusok, romániai magyar politikusok is kerültek börtönbe. A börtönállapotokról pedig akkor kezdődött némi vita, amikor a benti állapotokról politikusok nyilatkoztak-panaszkodtak. Nagy Zsolt, RMDSZ-es politikus kivéelt képez, Elena Udreaval ellentétben például ő nem nyilatkozott arról, hogy hideg vízzel kellett mosdania, és amennyire én tudom, a bent töltött éveket fegyelmezetten, és a lehetőségekhez képest céltudatosan töltötte el.  (Közvetlen kapcsolatban nem voltam vele, de igyekeztem követni a helyzetét - a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai viszonyokról az ő pályája mond el a legtöbbet). 

A romániai börtönökről annyit tudni, hogy túlzsúfoltak, rehabilitációról, mint a fenti interjúban, csak kevés helyen lehet szó, a helyhiányt pedig amnesztiával igyekeznek "orvosolni", amiből a börtönviseltek  megbélyegzése, fokozódó feszültség és félelem következik. Semmiképp sem erősödik a büntetésvégrehajtásról való tudatos párbeszéd. 

A fenti interjú két dologra világít rá:

1. a börtönállapotok nem csak börtönállapotok. Azt, amit izolációként, a családtól, a megszokott életétől való elszakítottságként él meg egy elítélt, átéli egy "gazdasági migráns" is, akinek esetenként, a nagyon rossz munkakörülmények miatt, még a mozgását is korlátozzák. A börtönrehabilitációról gondolkodni annyi, mint a társadalom egészének a rehabilitációjáról gondolkodni, és ebben nagyon nagy, a börtönökön messze túlmutató lehetőség van.

2. Annyiszor kívánnak az emberek börtönbe egy-egy politikust. Romániában ez a kívánság gyakorta be is teljesül. De mit nyer-kap ezzel a társadalom? Valóban van visszatartó ereje a börtönbüntetéseknek, eljárásoknak? A korrupciós statisztikák ezt nem igazolják feltétlenül. A börtönben töltött idő a politikai show része, egy személy ellen induló leszámolás, megszégyenítés - de a rendszerre, a pártokra nézve alig van következménye. A PSD például, dacára börtönben ülő politikusainak, kormányra került, hatalma, népszerűsége nem csorbult. Akkor mi végre? Milyen típusú büntetésvégrehajtásra lenne szükség ahhoz, hogy annak legyen társadalmi impakja, visszahatása? 

Nagy Zsolt szabadulása után épp olyan diszkréten kezeli az ügyeit, mint a börtönben: nem szerepel, nem aktív. Nagyon bízom benne, hogy lesz könyv abból, amit bent látott. És lesz vita arról, hogy milyen az élet a börtön után. Meg abban is bízom, hogy van közélet a börtön után valamilyen módon. Másképp mi értelme lenne a büntetésvégrehajtásnak, ha nem az, hogy az emberek jobban, másképp folytassák az életüket, a munkájukat, mint börtön előtt?

Ma két szélsőséges álláspontot lehet követni: az egyik drákói szigort, eljárásokat, ítéleteket, börtönöket követel - és stigmatizálja a büntetésvégrehajtást, amit a politikai likvidálás eszközének tart. A másik pedig illegitimnek, koncepciózusnak tartja a romániai eljárásokat, és kiskapukat keres a kijátszására. (Elnézve a mostai igazságügyi módosításokat: csűrkapukat keres). Azt hiszem, az igazság nem középen található, ahhoz az igazságszolgáltatásról és büntetésvégrehajtásról való radikálisan más gondolkodás vihet közelebb.

Hogy mi ez a más típusú megközelítést, ahhoz ad némi kapaszkodót a fent belinkelt beszélgetés is.

Ha valaki arról írna, hogy miért szavazna/nem szavazna börtönviselt politikusra, az ne fogja vissza magát. Széles a komment mező, sok mindent elbír.